A gondolatfoszlányok jót tesznek nekem. Mintha fokokzatosan visszavezetnének a folyamatos, összetett gondolkodás gyötrő szokása felé. Ezúttal nem fogok erőszakosan beletúrni a gondolataimba, inkább csak azokat a dolgokat írom meg, amik ma foglalkoztattak.
Anyu ma vagy háromszor hívott. Először csak a szokásos hosszadalmas Mi újság otthon legújabb adását hallhattam tőle. Ezt a műsort körülbelül két szünet szakította félbe (mindkétszer vevők mentek be a boltba anyuhoz). Egyébként semmi különös nem történt, csak családi gondok, meg a szomszédék kiskutyája beteg, saját háziállataink egészsége és egy magát kóbornak (nyeszlett kéthónapos, nyivákoló cirmos) álcázó macsek. Szeretem, amikor anyu felhív. Az egyes történeteket több ízben is el szokta mesélni, és közben az apró részleteket, a szereplők viselkedését, érzelmi megnyilvánulásaikat is részletesen ecseteli. Azt is szeretem, hogy műsor közben, előtte vagy utána engem is meghallgat, és én ilyenkor mindig több ízben elmesélem az egyes történeteket, és közben az apró részleteket, a szereplők viselkedését, érzelmi megnyilvánulásaikat is részletesen ecsetelem. Miután már mindent elmondtunk egymásnak, váratlanul ért, hogy néhány órával később feldúltan újra felhívott. Kiborult. Röviden összegezve: túl sokat vállal magára, de nem kér senkitől segítséget, mert ő jobban meg tudja csinálni, mert ő is meg tudja csinálni, mert ő anyu. Szerintem meg kéne békélnie azzal, hogy még az ő emberi (néha már isteninek tűnő) erejének, hatalmának is vannak határai, és talán valamiféle kompromisszumot kellene kötnie. Erre finoman célozgattam is neki. Hajthatatlan. Nem szólhatok bele, én ugyanis (hála az égnek) csak egy ember vagyok. Legfőképpen nem ítélkezhetek mások felett, és sajnos nem tudok mindent megérteni. Nem látom be, mi jó van abban, ha mindenféle életjátszmával, hatalmi harccal telik el az egész élet. Anyu nem tudta magát rászánni semmiféle kompromisszumra, én pedig ezen kívül nem tudtam semmit sem mondani.
Más téma: vasárnap mosogatás közben belevágtam a bal hüvelykujjam legfelső ujjpercének a belsejébe, a hajlatba. Tegnap estig érzékeny volt a seb. Mára bevarasodott. Mostanában néha bénázok, kiejtek dolgokat a kezemből. Nemrégen egy poharat is összetörtem. A lakásban megint kánikula volt, izzadtam. Vasalni kéne megint. Utálok vasalni. Úgy terveztem, hogy holnap megyek a munkaügyibe, de mire észbekaptam, és rájöttem, hogy előre be kellene jelentkeznem (ugyanis nekem személyes ügyintézőm van), már lejárt az ügyfélfogadás. Holnap szünnap, úgyhogy legkorábban is csak pénteken tudok majd menni. Nem baj. Ma jelentkeztem néhány állásra is. Nevetséges motivációs leveleket írtam. Még hogy minden álmom az, hogy recepciósi feladatokkal foglalkozzam...kész vicc. A mosogatói állásra már motivációs levelet sem mertem küldeni, de szerintem elég lesz, ha ránéznek az önéletrajzomra. Remélem nem röhögik magukat halálra. Igaz is, ezt az álláskeresési dolgot majd egyszer kivesézem a közeljövőben.
Nézzünk most egy vidámabb témát. Hirtelen egy sem jut eszembe. Akkor legyen egy szomorúbb. Az sincs. Mára kifogytam. Holnap folytatom, ha lesz témám (bármilyen).
