Amitgondolsz...

Már egy évtizede ismerjük egymást, és napra pontosan ma van öt éve annak, hogy esküvel kötöttük össze életünket. Azóta sokat változtunk, mondhatni csiszolódtunk.

Az első néhány évek álomszerűen röppentek tova, de mára már szerencsére igazi családdá váltunk - bár szerintem még nem teljesen (ő szerint igen), de majd meglátjuk. Szüntelenül változunk, és fontos döntéseket kell hoznunk. Eközben pedig már nemcsak egymásra, hanem a gyerekekre is gondolnunk kell.

Hát itt tartunk most. Számomra egy élet már ez a néhány év is, persze másoknak egy közösen leélt élet után visszanézve ez nevetségesnek tűnhet. Annyi biztos, hogy drága, felejthetetlen évek voltak ezek. Várom a folytatást.

Hamarosan ünnepeljük életének első évfordulóját. Nem lesz nagy cécó, hiszen még megszámlálhatatlanul sok szülinapot fog ünnepelni. De azért mégis ez lesz az első, tehát mint minden ilyenfajta örömteli esemény: kifejezetten különleges.

A torta, a vendégekkel való időpont-egyeztetés, az ajándékok, na és persze a gyertya...lassacskán minden tisztázódik. És akkor ne felejtkezzünk el a hivatalos szervekről sem. Hiszen a bürokrácia korán számításba vette, statisztikákban szerepeltette már jóval születése előtt. Utána pedig hivatalos okiratokkal regisztrálta a társadalomban. Először anyakönyvi kivonattal, TAJ-kártyával meg lakcímmel látta el.

Ahogyan öregszik, egyre több irománya lesz arról, hogy ő él, és egy nap már nem őt látja el a társadalom mindenféle segélyek, babakassza segítségével, hanem éppen fordítva. Ez a nap közelebb van, mintsem gondolnánk. Ma például a NAV ajándékát kézbesítette posta: megérkezett az adókártyája.