Teljes megelégedettségemre szolgál, hogy a mai napon ezt írhatom ebbe a bejegyzésbe: eddigi életemmel elégedett vagyok. Stabil családi hátterem rengeteg lehetőséget adott.
Megvolt mindenem, amire a hétköznapokban szükségem lehetett, és mindig akadt számomra valami az ünnepekben is. Kedvemre tanulhattam. Sem testileg, sem lelkileg nem éheztem soha. Sokszor rácsodálkoztam, ahogyan az élet a tenyerén hordozott. Miért? Miért éppen én? Ma sem tudok erre választ adni, mert nem gondolom, hogy különösebben rászolgáltam volna.
Utólag visszanézve látom, hogy sok remeknek tűnő lehetőséget hagytam ki vagy nem éltem velük jobban, mint tehettem volna. De hát csak ez az egy életem van, ezzel gazdálkodhattam. Az adott családi hátterem mellé létrehoztam - ővel együtt- egy sajátot. Otthont és anyagiakat teremtettünk magunknak.
Értek persze kudarcok és fájdalom. A nagyobb betegségek elkerültek ugyan, de voltak és vannak veszteségeim. Átéltem sok negatív érzelmet, dühöt, amelyekkel folyamatosan harcolnom kell. Talán egyszer sikerül úrrá lennem rajtuk.
Még minden tekintetben sok tervem van. Diplomáimat alig használtam; kérdéses, hogy fogom-e? Lesz-e végre munkahelyem? Bővül-e még a családunk? Mit hoz a jövő? Ezekre a kérdésekre biztosan majd csak a 66 című bejegyzésemben fogok tudni válaszolni. 33 év múlva.
