Kétszer voltam ebben a múzeumban. Néhány kép (különösen egy) nagyon megragadott. Maga a múzeum nagyon szép épületben helyezkedik el. Az állandó kiállítás termeiben néhány világhírű művész mellett sok finnországi festő munkája is helyet kap. A termek nem túlzsúfoltak, így nem taglózott le a sok egyediesített vászon, és még az utolsó teremben is élvezettel tudtam befogadni a látványt.
(Forrás: www.thetraveleditor.com)
(Forrás: www.thetraveleditor.com)
Fanny Churberg: Moonlight, 1878
Sajnos csak ilyen kis méretben találtam meg a képet. Eredeti mérete 37,5x55,5 cm. Közelről nézve elmosódott foltok összessége. Borús hangulata van, bár én nem érzem szomorúnak.
Albert Edelfelt: Conveying the Child's Coffin, 1879
Ez az a kép, ami miatt másodszor is el kellett mennem a múzeumba. Miközben a kép előtti padon ültem, úgy éreztem, mintha beszippantana a vászon. Fényképszerűen adja vissza a jelenetet. Különlegességét a megörökített fényviszonyok adják. Maga a téma szomorú, ráadásul tragikus is, hiszen egy gyereket temetnek.
Akseli Gallen-Kallela: Lemminkäinen's Mother, 1897
Nem vagyok benne biztos, hogy a kiállítás ezt a képet is tartalmazta. A múzeumi kiadványban mindenesetre benne volt, és nagyon tetszik. A képen megjelenő tárgyak és a helyszín is szimbolikus. Az anya valamiféle szertartást végez, a kezei kidolgozottsága, különösen bal kezének elhelyezkedése az, ami szerintem az egyik legfontosabb része a jelenetnek. Számomra ez alkotja a kép középpontját.
Hugo Simberg: The Wounded Angel, 1903
A múzeumi tájékoztató valami olyasmit ír a képről, hogy vélhetőleg játék közben sebesült meg a kislány, és társai éppen orvoshoz vagy hazafelé tartanak vele. Nekem ez eszembe sem jutott. Én elhittem, hogy a kislány valódi angyal, aki megsebesült, ezért van a földön. A falubeli kisfiúk megtalálták, és segíteni akarnak neki. Nagyon izgalmas részletnek tartom, ahogy a második fiú kinéz a képből. Provokáló, dacos tekintete egyérteműen rám szegeződik.
Eero Järnefelt: Pond Water Crowfoot, 1895
A kép remekül ragadja meg a vizet. Szinte hallani vélem a víz fodrozódását. A kerete nem látható, de elég vastag, aranyozott sáv, amelynek felületén egyszerű, lépcsőzetesen befelé tartó kiszögellések vannak. Emiatt úgy érzem, mintha a tekintetem a lépcsőfokokon besétálna a vízbe.
Pablo Picasso: Death of Casagemas, 1901
Második látogatásomkor a múzeumban már megnyílt az időszakos kiállítás (Picasso). A kiállított darabokon keresztül megismerhettem művészetének alakulását, az egyes korszakait. Meggyőződtem róla, hogy Picasso nagyon tehetséges volt, egy időben fontos témája volt a mandolin és a női test. Sok képe és szobra kimondottan erotikus. Művei nem igazán állnak közel hozzám, de néhányuk kimondottan tetszett. Ez éppen egy korai képe. Szomorú téma. Bár a vonalak elnagyontak, de pontosan ábrázolják a halottakra jellemző leesett állkapcsot. A kékesszürke halottat és az őt övező leplet megvilágító gyertya jeleníti meg az életet. A sárga szín azonban talmi, hiszen csak átmeneti. Bár sohasem volt részem benne, az egész olyan, mintha virrasztáson lennénk, a virrasztók pedig mi magunk vagyunk.
Pablo Picasso: Wounded bird and cat, 1938
Picasso egy későbbi alkotása. A kiállításon nem tudtam jobban megnézni, mert egy csoport öltönyös, vélhetően szakértő ember vizsgálódott hosszadalmasan előtte, és ő is türelmetlen volt már. A többi termen tulajdonképpen emiatt csak átsuhantunk. A macska eltúlzott karmai és fogai az állat kegyetlen, erőszakos természetét hivatottak kihangsúlyozni. A macska hasa alatt található, fekete vonallal lezárt kékesbarna részbe fog kerülni hamarosan a fekete tollú madár, beszínezve ezt a területet is.
A fenti képeken kívül még több is tetszett, de talán ezek voltak azok, amelyek a leginkább a szívemhez nőttek. Nem biztos, hogy helyesen értelmeztem a mondanivalójukat, ezért csak a bennem kiváltott legfontosabb érzéseket, gondolatokat írtam le.
További képek és információk: www.ateneum.fi
