A születés csoda, amire általában/jó esetben boldog nosztalgiával emlékezünk. Később válhat humoros, kedves adomává rokoni összejöveteleken.
A születés minden esetben más és más. Lehet gyors, váratlan. Érhet felkészületlenül, és éppúgy lehet komplikált, hosszadalmas és kimerítő, mint éppen eNN esetében.
A születés voltaképpen- reméljük mi, többi halandó - egy hosszú, boldog élet kezdete. Úgy legyen.
Két ember kapcsolata állandóan fejlődik. Vagy nem. De most vegyük azt az esetet, hogy igen. Na mármost persze vannak állomások ebben a fejlődésben, a kérdés csak az: mikor/mitől lesz ez család?
Talán a templomban/hivatalban elrebegett eskü teszi, amit nem is biztos, hogy be tudunk tartani? (Legalábbis a válások nagy száma ezt látszik igazolni.) Talán sok-sok együtt töltött év kell hozzá? Természetesen sokféle válasz adható a fenti kérdésre. Én személyesen először a család hiányát éreztem meg, amikor a karácsonyok alkalmával egyre jobban zavart, hogy a gyerekek nélkül ünnepelünk (Őszintén szólva még most, őke és oá születése után is hiányérzetem van. Ő el is sápadt, amikor ezt először megemlítettem neki:),
A családot számomra a gyerekek teszik családdá. Egy házaspárban önmagában persze mindig benne van a család lehetősége, és ez jól is van így. A gyerekek születése garantálja a családfa életét és virágzását. Örömünk hát ezért is legyen mindig nagy, ha családfánkon új virágok nyílnak. A fenti hosszú gondolatsor végén pedig el is jutottunk e bejegyzés magvához: gratulálunk és hosszú, boldog életet kívánunk Dé és Zsé családfájának legelső ma nyílott kis virágjának, Lucának!
Holnap letelik a 40. hét. Az orvos szerint - legalábbis a tegnapi vizsgálat ezt mutatta - nagyon jól érzi magát odabent.
Az manapság ugye eléggé elcsépelt téma, több ízben is hallottam elemzőket, szakembereket erről beszélni, sőt moziban is láttam már filmet e témában (semmi különös, egyszer bőven elég volt megnézni). Szóval az eddig nem volt újdonság, hogy a mostani 25-30 körüli generációk egyszerűen nem akarnak felnőttek lenni. Fiatalok akarnak maradni otthon, ahol nincs rezsi, anyu intézi a mosást és a főzést az ő kicsiszemefényének. Mert ő anyu, és bár már lassan nagyikorú lesz, szó nélkül tűri, örül hogy még egy kicsit gondoskodhat. A 30 éves ifjak meg még ha dolgoznak is, nyugodtan élvezhetik ezt a gyerek és felnőtt közötti kötetlen állapotot. Hiszen manapság ez a trend, vagy legalábbis igen gyakran alakul ki ehhez hasonló helyzet.
De az már kicsikét aggasztó lenne, ha a magzatok sem akarnának megszületni, mindegy is, hogy mi okból (úgysem tudnánk kitalálni). Remélem ez a fecske sem csinál nyarat.
Hamarosan ünnepeljük életének első évfordulóját. Nem lesz nagy cécó, hiszen még megszámlálhatatlanul sok szülinapot fog ünnepelni. De azért mégis ez lesz az első, tehát mint minden ilyenfajta örömteli esemény: kifejezetten különleges.
A torta, a vendégekkel való időpont-egyeztetés, az ajándékok, na és persze a gyertya...lassacskán minden tisztázódik. És akkor ne felejtkezzünk el a hivatalos szervekről sem. Hiszen a bürokrácia korán számításba vette, statisztikákban szerepeltette már jóval születése előtt. Utána pedig hivatalos okiratokkal regisztrálta a társadalomban. Először anyakönyvi kivonattal, TAJ-kártyával meg lakcímmel látta el.
Ahogyan öregszik, egyre több irománya lesz arról, hogy ő él, és egy nap már nem őt látja el a társadalom mindenféle segélyek, babakassza segítségével, hanem éppen fordítva. Ez a nap közelebb van, mintsem gondolnánk. Ma például a NAV ajándékát kézbesítette posta: megérkezett az adókártyája.
Tegnap délután megérkezett családunk legújabb tagja. Mit is írhatnék Á és I kisfiáról?
Újszülött. Nincs múltja, csak éppen egy-egy másodpercnyi jelene, de végtelen jövője tengernyi lehetőséggel. Bár csak egynapos, és talán nem is tudja még magáról, Zé egy igazán szerencsés, és gazdag emberke.
