Miután befejeztem a tanulmányaimat, elhatároztam, hogy előfizetek majd valamilyen sajtótermékre. Előzőleg ilyesmi meg sem fordult a fejemben, addig ugyanis nem lett volna kellő anyagi hátterem az ilyenfajta dolgokra. Persze a szponzoraim, a világ legnagyvonalúbb szponzorai (a szüleim) biztosan folyósították volna a kellő összeget, hiszen eddig a kislányként olyannyira áhított rózsaszínű barbiautón kívül alig-alig tagadtak meg valamit tőlem együttműködésünk hosszú évei során.
Ettől független nem is gondoltam előfizetésre a tanulmányaim befejezéséig. Döntésemet ővel rögtön közöltem, aki nem mondott nekem ellent. Pontosabban nem reagált a bejelentésre. Egyrészt ritkán osztja meg velem a gondolatait, másrészt biztosan tudta, hogy a kivitelezésig még rengeteg idő el fog telni. Hiszen ismer, vagy legalábbis ennyi év után tudhatná: mindent szeretek jó előre megtervezni, utálom a rögtönzést. A spontán viselkedéssel vagy ötleteléssel csak akkor jutok igazán gyümölcsöző végeredményre, ha otthon érzem magam a témában, és nincsenek olyan feszélyező körülmények, mint például idegen környezet vagy záros határidők.
Szóval tavaly eldöntöttem, hogy előfizetek. Napilapra nem akartam. Hetilapot anyuéknál is olvashatok. Mindig vonzott az irodalom, de nosztalgiából, és mert a fősulin igen megkedveltem a nyelvészetet, hát úgy határoztam, hogy előfizetek egy nyelvészeti és egy irodalmi folyóiratra is. A nyelvészeti folyóirat kiválasztása nem okozott hosszabb fejtörést, hiszen régóta vásárolgattam az egyiket, amikor csak lehetőségem volt rá vagy eszembe jutott megvenni a soron következő lapszámot. A kéthavonta megjelenő kiadványt azért szerettem, mert eléggé emészthető, de még szakmai igényességgel megfogalmazott írásokat tartalmazott, ráadásul elég sok szerzőjét tanáromként személyesen is volt szerencsém megismerni.
Az irodalmi lapok között viszont sokáig nem tudtam dönteni. Azt hiszem, hogy a bőség zavara mellett ebbe az is belejátszott, hogy nem találtam meg az igazit. Sokféle folyóiratban bogarásztam a zhk meg beadandók és egyéb iskolai feladatok miatt, de olyan ma is élő folyóirat nem akadt a kezembe, amelyet azután rendszeresen kerestem volna az újságosnál. Időnként persze vettem egy-egy irodalmi lapot puszta kíváncsiságból. Azt tapasztaltam, hogy az irodalmat szívesen és gyakran vegyítik más művészeti ágakkal vagy a politikával. És ha csak önmagát az írásokat nézzük, van az irodalomnak egyfajta rétege vagy változata, amely hivatalosan ugye irodalomnak számít. Ezért is rémít meg annyira, hogy nem értem ezeket az írásokat, és idegennek és olyan mesterkéltnek, kimódoltnak érzem sok ötletes és csiszolt kifejezésüket. Legyen az akár vers vagy próza. Talán a verseknél gyakrabban tör rám ez az elbizonytalanító érzés. Hiszen ez a sok szöveg mind irodalom, megannyi mögöttes tartalom és érték! Hiszen megjelent nyomtatásban, nem?
Szóval rengeteg ilyen (számomra legalábbis) érthetetlen szöveggel találkoztam ezekben a folyóiratokban, bár sokuk illusztrációi igazán tetszetősek voltak. De hát csupán néhány (zömében) fekete-fehér képecske miatt nem fizethetek elő egy apró betűktől hemzsegő vaskos füzetre. Azt hiszem, hogy decemberben akadt a kezembe véletlenül az a folyóirat, amely már első pillantásra rokonszenves volt. Az ára elviselhető, a kivitelezése, alakja vonzó és igényes. A képek és a betűk aránya megfelelő. A szerzők és a kiadó kezdeményezésével és szerkesztési elveivel (már amit egy lapszámból leszűrtem belőlük) is egyetértettem.
Előfizettem erre a lapra és igazán megkönnyebbültem. Nemcsak azért, mert ezentúl tudok végre ellenérzés és idegenkedés nélkül olvasni egy szaklapot, hanem mert végre találtam egy megfelelő publikációs csatornát A lélekpiacnak és az esetleges jövőbeni értékesebb vagy közölhető színvonalú írásaimnak.
Az előfizetést követően a kiadó a következő hónapban értesített, hogy a lapot (már nem tudom, hogy milyen okokra hivatkozva) egyelőre szüneteltetik. Most kereshetek tovább, közben pedig reménykedhetem abban, hogy egyszer újraindul ez a bizonyos vagy egy ehhez hasonló.
