Azt hiszem a maga teljességében sosem találkoztam vele. Néhány napja aztán valamiről mégis eszembe jutott, hogy évekkel ezelőtt írni akartam róla.
Megemlékezni pár sorban, mégha csak egy egyszerű baromfi volt is. Határozottan nem háziállatnak való volt. Tucatmagával a tyúkok szokásos helyén éldegélt valószínűleg egy kakassal vélhetően addig, amíg eme bizonyos kakas kukorékolása nem bizonyult túl hangosnak mama szerint ahhoz, hogy egy kora hajnali napon a fazékban végezze földi pályafutását.
De Pipiről akartam írni néhány sort. Szóval egy egyszerű tyúk volt, tollazatában sem különbözött a többiektől. Először akkor figyeltünk föl rá, amikor kezdett átrepkedni a kerítésen. De nem is volt ebben különleges, hiszen sok tyúk repült már át a kerítésen, akiknek túl hosszúak voltak a szárnytollai. Az egyik órákra nyúlt telefonbeszélgetésünk közben anyu említette egyszer Pipit (már volt neve). Tőle hallottam mindent erről a furcsa szokásokkal rendelkező tyúkról.
Sokszor volt kerítésen kívül, de nem gyalogolt be a kertbe legelészni, hanem szépen a járdán maradt, és ha anyu éppen arra járt, elkísérte őt egészen hazáig, aztán szépen visszasétált mamáékhoz. Voltak még más, határozottan nem baromfikra jellemző megnyilvánulásai, de az emlékezetem csak ennyit őrzött meg az évek alatt. Legközelebb már csak arról hallottam, hogy Pipi is fazékbavaló lett (gondolom eljött az ideje). És valóban, anyu azután el is hozta egy zacskóban, szépen felcímkézve. Sosem főztem belőle levest.
