Elérkezett hát ez a pillanat is. Végre itt hagyjuk ezt a várost. Dolgozni persze lehet, hogy itt kell majd nekem is, de lakni soha többé.
Persze ne legyünk szélsőségesek. Vannak dolgok, amik hiányozni fognak. Például néhány szomszéd, ká és a kislányok, egy-egy kedvesebb kisboltos, esetleg a pékség. Meg hát az égbolt, amin gyakran hasítanak keresztül kisebb-nagyobb gépek. Persze ezt az új-régi otthonunkból is láthatjuk majd. Ami nem fog hiányozni, arról írni sem érdemes, még a végén megörökítődik az is feleslegesen.
Maradjunk annyiban, hogy rajtam kívül sokan szeretik - mit szeretik -, egyenesen imádják ezt a fizikailag és szellemileg, erkölcsileg kissé beteg miliőt. Biztosan vannak, akiknek ez az életforma teljesen kielégítő, esetleg szükségszerű a boldogsághoz vagy a kiteljesedéshez. Hiszen tele van lehetőségekkel. Az meg törvényszerű, hogy ahol ennyien élnek a sokszínűség a gazdagságtól a nyomorig, az erkölcsösségtől a romlottságig stb terjed. Szóval csak ellentmondásokkal jellemezhető ez a város. Arról meg én nem tehetek, hogy én mindig is a kritikus szemével láttam. Annyi bizonyos, hogy nem lesznek könnyeim, nem lesz honvágyam. Viszlát város, végre hazatérünk!