Először várandós voltam,
szinte rögtön ezután viselős lettem,
végül áldott állapotba kerültem.
Isten áldásával.
Ámen.
Először várandós voltam,
szinte rögtön ezután viselős lettem,
végül áldott állapotba kerültem.
Isten áldásával.
Ámen.
Holnap letelik a 40. hét. Az orvos szerint - legalábbis a tegnapi vizsgálat ezt mutatta - nagyon jól érzi magát odabent.
Az manapság ugye eléggé elcsépelt téma, több ízben is hallottam elemzőket, szakembereket erről beszélni, sőt moziban is láttam már filmet e témában (semmi különös, egyszer bőven elég volt megnézni). Szóval az eddig nem volt újdonság, hogy a mostani 25-30 körüli generációk egyszerűen nem akarnak felnőttek lenni. Fiatalok akarnak maradni otthon, ahol nincs rezsi, anyu intézi a mosást és a főzést az ő kicsiszemefényének. Mert ő anyu, és bár már lassan nagyikorú lesz, szó nélkül tűri, örül hogy még egy kicsit gondoskodhat. A 30 éves ifjak meg még ha dolgoznak is, nyugodtan élvezhetik ezt a gyerek és felnőtt közötti kötetlen állapotot. Hiszen manapság ez a trend, vagy legalábbis igen gyakran alakul ki ehhez hasonló helyzet.
De az már kicsikét aggasztó lenne, ha a magzatok sem akarnának megszületni, mindegy is, hogy mi okból (úgysem tudnánk kitalálni). Remélem ez a fecske sem csinál nyarat.