Idén pontosan tizedik éve van annak, hogy leérettségiztünk, és kizuhantunk a világba. Azt hiszem majdnem mindannyian határozott céllal indultunk, évek múltán aztán módosítottuk vagy pontosítottuk az irányt.
Karrier tekintetében úgy láttam, sokunknak nincs oka panaszra. Többünk persze (élükön becses személyemmel) még egyelőre nem teljesedett ki. A körülményekhez képest (ingatag gazdasági helyzet, bizonytalan munkahelyek) azonban sokunk tényleg jól kapaszkodik. Összességében mégis keserű utóízt hagyott maga után az a pünkösd vasárnapi délután. Még most, hónapokkal később is érzem magamban. Valami nem stimmelt. Nagyon nem.
Ez a keserű, epés összhatás azt hiszem több mindennek az eredménye. Először is a teljes létszámunk éppen fele jelent meg, jóllehet előzetesen 75%-unk bejelentette magát az eseményre. A maradék zöme külföldön van, a többi válaszra sem méltatta a kezdeményezést. Ennyit a számokról. Illetve még valamit.
A sok tanulás, munka közepette és trendi életstílust követve hogyan juthattunk oda, hogy a 3. X kapujában rajtam kívül biztosan csak egyvalaki házas, illetve hogy (őke és oá személyében) egyedül nekem vannak gyerekeim?