Be kell látnunk, hogy valaki legyen akármilyen jó tanár, esetleg legyen pusztán csak rendkívül szimpatikus/karizmatikus személyiség, akiben a gyerekek követendő példát látnak/akivel szemben megfelelni vágyást éreznek, mindig akadnak olyanok - általában nem is kevesen -, akik mégis ellenállnak/rosszindulattal viseltetnek iránta.
És ez a rosszindulat nem feltétlenül azt jelenti, hogy eme tanulók a tanár vesztét/megalázását szeretnék látni. Megnyilvánulhat akár abban, is hogy állandó jelzőt ragasztanak rá. Ez lehet szinte majdnem kedveskedő, de vulgárisan durva is, és sajnos a diákgenerációk fejében akár élethosszig fennmaradhat mint szórakoztató nosztalgiaanyag. Én sohasem gondoltam arra komolyan, hogy tanítani fogok, az meg már végképp nem fordult meg a fejemben - pedig a jó ég tudja, mi minden ötlött fel már benne -, hogy rám is gúnynevet ragasztanak. Persze a küllememet tekintve kb minden egyes testrészemre egyenként és ezek összességére is simán fel tudnék sorolni minimum 3 negatív jelzőt. Szóval nem is tudom, miért lepődtem meg annyira, hogy rám is ragadt már az első hetekben gúnynév. Igazság szerint arról van szó, hogy a tanításnak ezen velejárójával sosem foglalkoztam.
Egy kollégámnál tett óralátogatás során történt - úgy 2-3 éve is van már -, hogy az előttem ülő diákok olyan szemet szúróan leveleztek egymással, hogy kénytelen voltam elfogni a papírjukat. Azt hiszem csupa olyan fontos csacskaság volt benne, amit egy 11 évest érdekelhet. Tartalmából csak annyit jegyeztem meg, ami engem illetett: Mókuspofa-ként szerepeltem a gyűrött füzetlapon.
Szerencsére. A mókusokat mindig szimpatikusnak találtam. Lehetett volna rosszabb is, hiszen hál' Istennek nem Patkányfülű vagy Disznóképű lettem.
