Amitgondolsz...

Azt hiszem, hogy a nyelvművelést illetően  a nyelvészek (és a nyelvhasználók) sohasem fognak egyetértésre jutni. Nézetek és iskolák széles skálája alakult ki a témával kapcsolatban.

Vannak, akik szerint a nyelvet egyáltalán nem kell védeni, mert a nyelv tud  magára vigyázni, ezért nincs is szükség semmilyen szabályozásra. A konzervatívabbak úgy gondolják, hogy a nyelv általában be tudja tölteni funkcióját, de valamiyen mértékű szabályozásra mindenképpen szükség van. És persze ott vannak azok, akik a nyelvet magatehetetlen gyermekként felfogva mindentől védeni akarják, és mindenféle változását ellenőriznék. Megítélésük szerint a nyelvre káros hatásokat, változásokat minden további nélkül ki kellene irtani.

Nem szabad elfelejtenünk azonban, hogy a nyelv is halandó (gondoljunk a holt nyelvekre), de egy nyelvnek nem feltétlenül szükséges meghalnia az emberiség előtt (bőven ráér jóval utána is). A nyelv szerintem tud magára vigyázni, de azért engem mint nyelvhasználót sérthetnek egyes változások az anyanyelvemben. Szakképesítés nélkül is meg tudja bárki ítélni, ha egy nyelvi jelenség magyartalan, azaz idegen a magyar nyelv hagyományától. Röviden szólva helytelennek érezhetünk egy-egy nyelvi formát, és ezért elutasíthatjuk a használatát. Az pedig, hogy személyes meggyőződésünk ellenére egy-egy ilyen forma elterjed-e, és meghonosodik-e, az nem az egyéntől, hanem a közösségtől függ.

Tisztában vagyok vele, hogy a bejegyzéseimben rendre megsértem a helyesírási szabályokat, így elég álságosnak hathat a nyelv védelméről szóló eszmefuttatásom. Viszont a blogfelületem az én nyelvi laboratóriumom, ahol tetszésem szerint kísérletezem a nyelv tartalmával, formájával, hangulatával és stílusával. Teszem ezt elsősorban saját fejlődésem, szórakoztatásom és kíváncsiságom kielégítése céljából. Emiatt itt (valamint ehhez hasonló informális helyzetekben) megengedem magamnak a helytelen nyelvhasználatot. Ettől függetlenül régóta zavar egy nyelvi jelenség, és ezzel el is érkeztünk e bejegyzés okához (elnézést a túl hosszú előszövegért).

Arról van szó, hogy a hasonlítás két, vonzattal rendelkező kifejezését rendszeresen összekeverik beszédben és írásban egyaránt. A helytelen kifejezés, illetve a szerkezet a helyes alakokra bontva:

'hasonló mint' → 'olyan mint' és 'hasonló vmihez'

Fáradt vagyok (csak tudnám miben merültem ki ennyire). Fáradtságom sajnos (elsősorban) lelki eredetű. Egészséges vagyok. Fiatal. Előttem az élet. Vannak diplomáim meg sokféle papírom, amelyek igazolják a tehetségemet. Tudok nyelveket.

Magyar az anyanyelvem. Gondolataimat tökéletesen szőve tárom eléd a magyar nyelv  gyönyörű mintáját követve. Szeretem a szöveget írásban és szóban. Lenyűgöz magának a nyelvnek az anyaga. Rajongásom nem a magyar nyelvnek szól, hanem az anyanyelvemnek, amely az én esetemben történetesen a magyar. Az anyanyelv mindig tökéletes és a legszebb. Nem győzök betelni vele.

Nem éhezem, sokan szeretnek. Van családom. Mosolygok rád. Szerencsés vagyok. Nincs bennem erő. Nem tudok dönteni, pedig kellene. Már egy éve élek céltalan. Életcélzavar. Második kamaszkor. Lehetnék, lehetnék. Előttem az élet, de nem tudom elkezdeni. Csak tolom magam előtt. Most még képtelen vagyok dönteni. Miért?

Mi a baj velem?

Végül elmentünk moziba. Igen, túléltem, és nem fájt. Kivételesen a film is megérte az árát (váratlan meglepetés). Már idejét sem tudom, hogy mikor láttam jó filmet moziban. Ő és én is 5*-ra értékeltük.

Az alapötlet enyhén a Mátrixra emlékeztet. Az Eredetben létezik a valóság, de Cobb (Leonardo DiCaprio) és néhány társa valamilyen speciális, táskába épített infúziós adagoló segítségével be tud lépni mások álmába. Minden ember tudatában van három szint (a szintekbe az álom alatt lehet belépni az álom az álomban elv szerint), a harmadik szint természetesen a tudatalatti legmélyebb része. Van még egy sík (váró), amely amolyan közterületszerű tér. Fontos, hogy a valóság objektív idejéhez képest az álomszinteken szubjektív idő van. Tehát ami a valóságban öt perc, az az első szinten egy bő órának tűnik, a másodikon pedig még többnek. A váróban akár egy egész életet is el lehet tölteni, mialatt a valóságban csak néhány órát alszunk. Cobb és társai  azzal foglalkoznak, hogy a célszemély tudatából álmon keresztül kilopnak bizonyos információkat, mindezt természetesen sok pénzért. Az egyik megbízatásukkor azonban nem tudják megszerezni a kért adatot egy ázsiai üzletembertől. Végül ez az üzletember felbéreli őket arra, hogy ültessenek egy gondolatot (darabolja szét a cégét és adja el) legnagyobb riválisa fiának tudatába. Cobb persze verbuvál egy csapatot, és elkezdik a küldetést. Persze vannak meglepetések, és nem várt bonyodalmak. Fontos adalék, hogy Cobb évekkel ezelőtt a feleségével és két gyerekükkel Amerikában élt. Felesége öngyilkos lett, de a hatóságok őt gyanúsították meg azzal, hogy meggyilkolta Malt (Marion Cotillard). Emiatt el kellett hagynia a gyerekeit. A bevetéseket a Cobb emlékei által életben tartott feleség kivetülése folyton szabotálni akarja, szóval hősünknek még ezzel is meg kell birkóznia. Ha sikerül a gondolatültetés, akkor ejtik a gyilkosság vádját, és Cobb hazatérhet a gyerekeihez. A film vége azonban nem egyértelmű. Nyitva hagyja azt a kérdést, hogy a Cobb által valóságak értelmezett sík tényleg a valóság vagy csak egy álom. Én inkább úgy gondolom, hogy ez a sík a valóság, ő szerint azonban nem az, ha második részt is akarnak készíteni.  Egyetértek vele.

A filmben persze vannak ellentmondások, és néhol követhetetlen volt, hogy mikor melyik szintre ugranak. A tudományos része sincs eléggé kidolgozva, de az alapötlet jó. A cselekmény fordulatos, ötletes, és az akciós részek sem túlzottak.  A színészek is kiválóan teljesítettek. Leonardo DiCaprio főszereplésével az elmúlt évtizedben már elég sok kiváló filmet volt szerencsénk látni. Az Eredetben összetett, a múltja miatt gyötrődő figurát formáz. A feleség  és a gyerekek emlékének folytonos megjelenése szerintem erőltetett, és ettől ez a szál már a film közepén elkopik. A fentiektől eltekintve remek film, megéri  a mozijegy árát, és érdemes többször is megnézni. Várom a folytatást.

 (színes, amerikai-angol sci-fi, 142 perc, 2010)

rendező: Christopher Nolan
forgatókönyvíró: Christopher Nolan
zeneszerző: Hans Zimmer
operatőr: Wally Pfister
producer: Christopher Nolan, Emma Thomas
vágó: Lee Smith

szereplő(k): 
Leonardo DiCaprio (Cobb)
Ellen Page (Ariadne)
Ken Watanabe (Saito)
Marion Cotillard (Mal)
Joseph Gordon-Levitt (Arthur)
Tom Berenger (Browning)
Cillian Murphy (Fischer)
Michael Caine (Professzor)
Tom Hardy (Eames)
Lukas Haas (Nash)

(A film adatainak forrása: port.hu)

Tombolok. Öt perce telefonált, hogy moziünnep van, és ma moziba megyünk. Tombolok.

Ő nagyon jól ismer. Tudta, hogy tombolni fogok. Ezért is hívott öt perccel a hazaérkezése előtt. El akarta kerülni, hogy első dühömben lekapjam mind a tíz körméről. Tévedett. Telefonon keresztül is képes vagyok döfni a szavaimmal. Tudhatná, hogy utálom az utolsó pillanatban bejelentett programokat, mert szeretem jól előre betervezni őket a napirendembe, és lelkileg felkészíteni magam az eseményekre. Másrészt azt is tudja, ha jóval előbb tudok egy programról, fennáll a veszélye annak, hogy időközben meggondolom és megmakacsolom magam. Ahogy közeledik az idő, kényszernek, kötelességnek kezdem érezni az adott eseményen való részvételt, legyen az sörözés a barátokkal (elnézést tőlük) vagy egy egyszerű mozi. Nem tehetek róla, de emiatt az érzés miatt (fene tudja, mi okozza) képes vagyok az előre bejelentett programon való részvételt visszautasítani.

Ő tehát most úgy döntött, hogy nem hagy időt nekem a gondolkodásra (szerintem nem is tervezte előre, csak spontán eszébe jutott), és bízik a meglepetés erejében, no meg a telefon adta áldott fizikai távolságban. Csakhogy nem számított rá, hogy hormonjaim miatt ma különösen ingerlékeny hangulatban vagyok, valamint hogy holnap akartam hajat mosni, mert addig már nem terveztem emberek közé menni. A bejelentés hatására gyorsan csap alá tartottam a fejemet, és mire megjött, addigra már csak a hajszárítás maradt hátra. Hajszárítás. Még egy ok az ingerültségre. Rövid hajam egyik előnye, hogy nem kell szárítanom, kivéve most, mert nincs idő arra, hogy magától száradjon. Nincs időm (még egy ok). A főzés sincs még kész, bár időben odaraktam. Utolsóként lustaságom miatti bűntudatom is mardos, mivel mára takarítást terveztem, aminek csak kisebb részét végeztem el.  Ja, az angol házim sincs kész (holnapra kell). Ez a sok apró negatív körülmény okozta, hogy ő kivételesen elszámította magát. Még nem ismer teljesen (csak elég jól). Az öt perc (telefonja után ennyi idő múlt el érkezéséig) a fejmosással együtt is túl kevés volt ahhoz, hogy lecsillapodjam. Szóval mikor megérkezett, még mindig ingerült voltam, de szavak helyett a tekintetem beszélt. Hagytam. És a tekintetem jobban vág mint a szavaim. Szavaim élét csak ritkán fordítom más személy ellen. A tekintetemet viszont nem szoktam visszafogni. Persze nem akarom bántani, de tudom, hogy most képes lennék rá (nem fizikailag, hanem lelkileg, és az sokkal jobban fáj, és ezek a sebek a legritkábban gyógyulnak hegmentesen). Éppen ezért most nem engedem, hogy a közelembe jöjjön (azaz nem engedem a tekintetem közelébe). Utálom, amikor uralkodnom kell magamon, de végső soron nem ő tehet erről a nemakaroksehovamenni komplexusomról.

Még mindig tombolok. Pedig szeretem a filmeket, meg nincs ellenemre a mozi sem. Szeretek moziba menni (azért közel sem annyira mint színházba). De a mozi plusz most  kombinálása jelenleg nagyon ellenszenves számomra. Tombolok. Nem győzöm elégszer leírni. Ráadásul mára valamilyen elgondolkodtató, értelmes, szellemes, kellemes gondolatmenetet akartam bejegyezni, és nem ezt (ez is miatta van, még egy ok). Tombolok. Jobb lesz, ha most megyek, és megszárítom végre a hajamat, különben sohasem indulunk el.

Őnek tegnap volt a szülinapja. Fagyasztott pizzával (evés előtt azért megsütöttük) és banánnal (ő kedvence) ünnepeltük. A pizzához tejet ittunk (enyhe ferdítés, eredetileg én tejet, ő ásványvizet ivott).

Tulajdonképpen ünnepi menü volt, ha az ünnepi kaját úgy határozzuk meg, mint azt az ételt, amelyet nem hétköznapokon szoktunk enni. Hétköznapokon általában főzök valamilyen levest, plusz hozzáillő második fogást, és desszertként az előző ételek jellegétől függően valamilyen gyümölcsöt vagy édességet/süteményt (mikor mi van) tálalok. Jó, jó, elismerem, hogy szánalmas megoldás volt még akkor is, ha a boltban egy örökkévalóságig (szubjektív időszámításom szerint) álltam sorban a pizza miatt.

Mindennek ellenére hivatalosan is öregebb lett egy évvel (mint tudjuk, nemhivatalosan néha évtizedeket is képesek vagyunk öregedni egy szempillantás alatt).  De nézzük a pozitívabb oldalát: életének első olyan évét kezdi (az enyém korábban indult), amelyet megoszthatunk egymással immár jóban-rosszban. Az Isten legyen hozzánk irgalmas.

A túl sok új információ megterheli az agyat. Az információk feldolgozása miatti nagy igénybevétel okozhatja egyes agytekervények, esetleg az egész agy lefagyását, részleges leállását (ezek a tények tudományosan még nem bizonyítottak, és a kérdésben  mostanság nem terveznek kutatásokat).

Ma engem túl sok új információ ért. A sokkhatást nagyban enyhítette azonban a barátságos fogadtatás és bánásmód, amelyben részesültem (ha nem lenne egyértelmű -és biztos vagyok benne, hogy nem az -, akkor elárulom: első gyakornoki napomról beszélek). Szóval mivel nagyon kedvesek, türelmesek és közlékenyek maradtak több banális, buta kérdésem után is, csak egyes agytekervényeim fagytak le részlegesen (vagyis remélem, hogy holnapig sikerül újraindítanom őket, mert ha végleg elszálltak, akkor telepíthetem újra az egészet...)

Nem tudom, hogy kimondottan nyugodt természetem és csöppet sem energikus beszédmódom, vékonyka hangom (nekem határozottan ilyennek tűnik), valamint nem utolsó sorban észbeli adottságaim alapján meg fogok-e felelni.  Sokan persze a fejüket tennék rá, hogy alkalmas leszek (mit leszek: már rég vagyok is:). Erre persze csak az idő adhatja meg a választ, de én már előre megfogadtam magamban (számolva minden eshetőséggel), hogy fej nélkül is  ugyanúgy szeretni fogom őket, sőt ily nagy mértékű bizalmukért megérdemlik teljes megbecsülésemet és elismerésemet. Mindenesetre hatalmas köszönettel tartozom essztének a lehetőségért. Köszönöm.