Pesszimista énem meddő. Az optimista részem ezzel szemben minimum öt gyereket szeretne.
Sokszobás háza lesz és kertje, meg olyan udvara, ahol a fű mindig zöld, és nem telepszenek meg benne gyomok, valamint sohasem kell ápolni, bár időnként frissen nyírt gyep illata keveredik a konyhából eredő süteményillattal. Mert persze optimista énemnek hatalmas, a legmodernebb praktikus kütyükkel és ízléses bútorokkal berendezett konyhája lesz, amit rendszeresen használni is fog. A konyha lesz a ház lelke, ahol a családtagok legtöbbször megfordulnak, de természetesen a gyakori étkezések ellenére sem fognak súlyproblémákkal küszködni. És még részletezhetném, de elképzelhetjük magunk is. Optimista énem végletekig naiv teremtés.
Pesszimista énem nem akar gyereket, nem szereti a gyerekeket. Nem akar semmit az élettől; egyáltalán örül, ha valahogy elvergődik, ha nem hal éhen. Amikor persze szeretetre talál, akkor azt torkosan behabzsolja, és persze elcsapja vele a gyomrát. Nem osztja be, bár tudja, hogy akkor majd később éhezni fog. Tudja jól, de nem érdekli, mert önző és mohó természet. Nem akar meghalni, fél meghalni, és nem akar gyereket, mert nem akarja, hogy gyereke féljen meghalni, hogy gyereke meghaljon. Nem akarja, hogy gyerekét bántsa a világ és megtörje, ahogyan ővele történt. Pesszimista énem szánalomra méltó fazon.
Kétféle énem közé éket ver a valóság; itt kap helyet realista énem, amely egyre veszi el a helyet többi részemtől, főleg optimista énemtől. Realista énem az idő múlásával egyre növekszik, erősödik, egyre keményebb lesz. Két lábbal áll a földön, bár felhőtlen éjjeleken rálát a csillagokra. Realista részem akar gyerekeket (minimum kettőt), de nem ragaszkodik a sokszobás házhoz kerttel, csodagyeppel. Ehető ételeket fog főzni, és megelégszik azzal, ha gyerekei egészségesek lesznek. Elégedett lesz, ha lesz annyi pénze, türelme és szeretete, hogy tisztességesen felnevelheti a gyerekeit a férjével. Realista énem józan, néha meglepően szerencsés személyiség.
Végül én következem, részeim összessége. Nem babát vagy bébit fogok várni, nem leszek áldott állapotban, de úgy sem fogok maradni, és nem fogom bekapni a legyet. Terhes leszek, esetleg állapotos, és gyereket fogok várni. Egyszerre egyet szülök, és fájni fog, izzadni fogok, kimerült leszek, de boldog. Most még nehezen értek szót a kisbabákkal és elég ügyetlenül bánok velük, de szerintem menni fog. Hiszen néha már előre hiányoznak. Néhányszor akaratlanul is eljátszom a gondolattal: mi lenne, ha itt lennének a gyerekek? Pedig még a nemüket sem ismerem, most még csak azt tudom, hogy akarok majd gyerekeket.
