...furcsa hangulatban vagyok napok óta. Nemsokára Egerbe látogatok, és eszembe jutott, hogy a néhány évvel ezelőtti nagy reményeimből eddig mit váltottam valóra (szinte semmit). Mindenesetre azokból, amit a társadalom/ a közvélekedés elvár egy mai modern, sikeres nőtől, hát semmit sem. Nem élek hasznos, tevékeny életet. Ciki.
Sajnos bennem van a hiba. A világ már úgysem fog változni, ha eddig nem változott. Én meg nem hiszem, hogy annyi ideig élnék, hogy hozzáidomulhassak. Patthelyzet. Ismét ciki.
Azért nem izgatom magam annyira. Igaz, hogy a múltkor az esti forrócsokim közepén elsírtam magam, és kiborultam (ő nagy ijedelmére, bár javára legyen írva, nem esett pánikba). Semmi különös, csak a szokásos 'utálom ezt a várost, és nem maradok itt' volt kesergésemnek a lényege. Akkor már egy ideje éreztem, hogy valami szorítja a torkomat. Legutóbb már nem is tudom milyen rég borultam ki ennyire. Nem könnyebültem meg, de annak örülök, hogy még tudok intenzíven érezni. Az intenzív érzések cselekvésre ösztönzik az embert. A cselekvés jó, mert közben úgy érezhetjük, hogy élünk, hogy az életünket mi irányítjuk. Szóval jó lenne már cselekednem valamit. Mára talán megteszi ez a bejegyzés is.
