Az az érzésem, hogy lassanként nekrológokkal lesz tele ez a blog. Pedig szívesebben írnék most már a születésről. Csakhogy ismét a halál tette tiszteletét - ezúttal - Emm bácsinál.
Emm bácsi nem rokonom, viszont gyerekkorom egyik magától értetődő szereplője, alakja volt. Ő volt mamáék harmadik szomszédja, akinek a kertjében korai cseresznye termett. Emm bácsi sokszor söpört a ház előtt, mindig sötétkék kötényt viselt. Keskeny, mosolygós arca és huncut tekintete miatt gyerekkoromban mindig Mekk Elekre emlékeztetett, pedig nem is volt szakálla. Vézna alakját szinte minden nap láttam a szemközti kocsma felé csoszogni. Idővel egyre lassabban és egyre ritkábban.
Végül Emm bácsinál ma kora reggel tiszteletét tette a halál. Ő talán észre sem vette, hiszen még aludt. Szerencsés vég. Hiszen a halál sokkal kegyetlenebb is tud lenni. Ettől függetlenül szomorú. Így enyészik el lassanként a gyerekkor hajdani szilárd és varázslatos világa.
