Vér szerinti rokonaink személye talán az egyetlen olyan dolog, amiért nem mi vagyunk a felelősek. Másrészről a rokonainkon sem múlott, hogy éppen a mi személyünkért áldhatják (vagy átkozhatják) a sorsot, az isteni szférát vagy a véletlenek összjátékát egy életen keresztül.
Érdekes kérdés ugyan, hogy ki a felelős, de ettől függetlenül a testvér testvér, a szülő szülő marad. És a távolabbi rokonaink között ugyan lehetnek bolondos nagynénik/nagybácsik, éretlen unokatestvérek és kifejezetten ellenszenves vagy különcködő távoli rokonok, de ők a rokonaink, akikkel évente legalább egyszer-egyszer összefutunk valamelyik családi eseményen, vagy a többi rokon által hallunk róluk.
Igen, rokonaink zömével ilyen felületes kapcsolatunk van, és persze nem ismerjük meg mindőjüket egyformán az évek során. És akkor váratlanul jön a hír, és már ott állunk a temetésen a gödör szélén az egyházi sablonszertartáson (általában a kevésbé vagy egyáltalán nem vallásos életet élt elhunytnak is intéz ilyet a rokonság - gondolom - biztos, ami biztos alapon). És a temetés után folytatódik az élet. Elhunyt rokonunkkkal a jövőre nézve már nem tervezünk, nem számolunk. Áthelyezzük a vele átélt élményeket és beszélgetéseket az emlékeinkbe. És az idő előrehaladtával sajnos egyre több rokonunk alakját kell előhívnunk az emlékeinkből. Persze továbbadhatjuk őket az újonnan születetteknek. Őrizzék ők őseiket a mulatságos vagy szomorú történetekben.
Mi, akik pillanatnyilag még itt vagyunk, hiányoljuk a halottainkat. Kötelességszerűen helyettük is elvégezzük lezárult életük értékelését a rendelkezésre álló adatok és információk felhasználásával. Sohasem lehetünk elégedettek az eredménnyel. Ugyanis rendre kiderül, hogy a drága rokont a halál éppen akkor érte, amikor még annyi terve volt. Esetleg a sors csúnyán elbánt vele, és halála miatt a kárpótlás elmaradt. Vagy a halála előtt került éppen egyenesbe az élete. A halál sosem jön jókor - tapasztaljuk ezt az összes halottunknál. Hiába számoljuk át ezerfélén. Legfeljebb tompíthatjuk a tényt az ilyenekkel, mint: de legalább teljes életet élt/nem szenved tovább.
Az igazság az, hogy hiányoznak. Pedig nem is ismertük őket igazán vagy nem olyan mértékben, ahogyan kellett volna. Itt hagytak minket. Az igazság az, hogy emiatt egy kicsit haragszunk is. Hiszen anélkül hagytak itt minket, hogy legalább egyikük halála példázta volna azt, hogy a rokonaink elvesztése - legyen szó bármilyen kiállhatatlan jellemről is - nem hagy bennünk örök hiányérzetet és bűntudatot.
