Kánikulában esett az eső. Furcsa párosítása ez a szélsőségeknek, bár az időjárásnak is joga van néha különcnek lennie, és valójában később az eső nyári zivatarra majd jégesőre váltott, úgyhogy ez szerintem annyira már nem számít különcködésnek.
Vajon a nyolcadik emeletről is lehet gyökeret ereszteni? Talán nem lehetetlen, mindenesetre jó hosszú időbe telhet, mire nyolcemelet hosszú gyökeret valaki (persze, hogy én) megnöveszt. Az enyém szerintem két év növesztés után még a hatodikig sem ér le. Szeretem ezt a lakást, de a várost nem. A városi életforma ellen semmi kifogásom, hiszen több éven kersztül városban laktam fősulisként. Sok időbe telt, mire rájöttem, hogy nem általában a városi életforma, hanem konkrétan ez a város van ellenemre. Még nem tudom, hogy pontosan mi van ebben a városban, ami a többiben nincs, és engem annyira taszít. Ugyebár minden városban (ebben is) vannak emberek. Az emberek következményeként pedig vannak állatok, így kutyapiszok (és emberpiszok) az utcán, vannak közterületek, szemét, falfirka. Sok autó, így közlekedési dugó, légszennyezés, szmogriadó; vannak felújított és romos házak, szép és csúnya, modern és régi, ízléses és ízléstelen épületek. Múzeumok és emléktáblák. Egy csomó jó és rossz dolog van a városokban a sokféle ember miatt, és ez rám nem szokott ilyen kiborítóan hatni. Ebben a városban viszont elég, ha több időt töltök el a lakáson kívül, és megtelítődöm, ideges leszek és nem akarok itt lenni. Még nem tudom, hogy miben más ez a város (talán a jó és rossz dolgok szerencsétlen arányában kell keresni a választ?), hogy mi a baj vele, de rájövök. Rá kell jönnöm, hogy elfogadhassam, megérthessem. Ha ez meglesz, akkor majd el tudom dönteni, hogy együtt tudok-e ezzel a várossal élni vagy sem.
