Múlt héten megkaptam a fizetésemet. Az elsőt. (Ha visszagondolok - már a bejegyzések alapján is - úgy tűnik nekem, hogy 2010 második felében nagyon sok első alkalmas élményem volt. Érdekes. Ez ugye azért még nem azt jelenti, hogy öregszem?) Ha innen nézem, akkor a fizetésként kapott összeg kevés, ha onnan, akkor meg egészen szép kis summát tesz ki.
Ettől függetlenül a pénz az pénz: el lehet/kell/kötelező költeni. Ővel már korábban beszéltünk erről, és úgy egyeztünk meg, hogy az első fizetésemet arra költöm, amire akarom - megünneplendő hivatalosan is a munka világába és a fogyasztók népes táborába való belépésemet. Konkrétan viszont csak mostanság kezdtem el gondolkodni azon, hogyan használjam fel ezt az összeget. Végül úgy döntöttem - mivel mindenem megvan -, hogy nem költöm el. Okos és megfontolt döntést hoztam.
Időközben azonban úgy hozta a sors, hogy az első fizetésemet éppen karácsony előtt kaptam kézhez. Ráadásul még igazán jó ajándékötleteim is vannak. A terv így módosult: a nagyobbik részből megveszem az ajándékokat, a maradékot pedig elrakom.
Minden korábbi elhatározásomtól és jószándékomtól eltérően végül a következő változatot valósítottam meg: ajándékot egy darabot sem vettem eddig, mert amit elgondoltam, azt még nem találtam meg az üzletekben/ nem volt időm keresni az üzletekben/lusta voltam...érdekes módon azonban magamnak elég sok mindent vásároltam. Egy könyvet, amelyet már vagy egy éve kerestem az antikváriumokban, és most végre találtam egy példányt. Meg vettem még két könyvet. Abba a könyvesboltba csak azért mentem be, mert ajándékkönyvet kerestem, de az a bizonyos éppen nem volt. A választékot átböngészve - ő nem volt ott, hogy türelmetlensége visszariasszon a hosszadalmas válogatástól - szerencsétlenségemre találtam két könyvet, amelyek létezéséről addig nem tudtam, de már az első pillanatban a kezemhez ragadtak. Egyébként akciós áron kaptam őket - az árcédulájuk szerint legalábbis.
Azután rendeltem még három könyvet - gyerekeknek való foglalkoztatósat. Fogalmam sincs, hogy kinek fogom ajándékozni ezeket, de már ideje volt, hogy egy kicsit megtöltsem az ajándékos fiókomat. Végül az utcán egy antikváriumosba botlottam. Jó, bevallom, hogy direkt mentem arra. De csak a kíváncsiság vezetett. A buszról mindig láttam a metrómegállónk közelében a standot, csak azt nem tudtam, hogy pontosan mit árulnak. Persze sejtettem, hogy könyveket. És nem bántam meg, hogy megnéztem a választékot. Végül itt is vettem könyveket. Sokat. El sem merem árulni, hogy mennyit.
Úgy tartják, hogy a karácsony a szeretet ünnepe. Azt hiszem, hogy a saját magam felé irányuló szeretetemet már kiválóan bizonyítottam. Pedig az elején milyen szépen elterveztem! Kölcsey Ferencnek dühítő módon még mindig igaza van: "ismerni a jót könnyebb, mint követni."