Megint írnom kell. Nem tudom mit. Talán azt, hogy kánikula. Igaz is, régebben meg arról akartam írni, hogy vihar, eső, árvíz.
Nagyon szeretem a viharokat, a nyári jégesőt, a villámcikázásokat. Persze csak bentről jó hallgatni a cseppek tetőkopogtatását. Sajátos hangulatot hozhat magával egy álmos, délutáni esőzés. Végül azért nem írtam meg, mert a sok csapadék súlyos árvizet okozott, és tönkretette sok-sok ember életét. Az esőnek örülni ilyen helyzetben ízléstelen és kegyetlen lett volna.
Most meg itt van a kánikula. Hőségriadó. A meleget nem szeretem annyira mint az esőt. Persze ezt a témát sem kellene kommentálnom. A földeken a korábban az árvíz miatt kirohadt, megsárgult hajtások mellett épen maradt növények most biztosan kiszáradnak. Az emberek meg kornyadoznak a hétköznapokban, a szerencsésebbek meg a nyaralásukon a vízparti tömegben.
Jó, zárjuk ki teljesen az időjárást mint témát. Legyen a főzés? Ilyen hőségben? Még enni sincs kedve az embernek, nemhogy főzni. De ha már itt tartunk, akkor sem utazni, sem beszélni, sem lélegezni nem lehet ilyen viszonyok között. Még a gondolkodás is izzaszt. Bosszantó állapot. Írni azt azért tudnék, bár gondolkodás nélkül nem sok értelme van. Az írás ingere megvan. Talán jobban teszem, ha megvárom a gondolatot is, amit érdemes leírni.
