Egyre gyakrabban gondolok arra, hogy a meg nem született emberek hiányoznak-e a világból. A tervezett, de meg nem fogant, a nem tervezett de megfogant emberekre gondolok; mindazokra, akik anélkül haltak meg, hogy megszülettek volna.
A magzati állapot valahol a van és nincs közötti határon található. A téma erőteljes vitákat tud kiváltani az emberekből. Van-e joga (bármilyen), elsősorban van-e az élethez joga egy magzatnak? Sokan úgy tartják, hogy nincs (annyi?), legalábbis a születése előtt. Ellenben egy magzat jogai minden egyes perccel a magzattal együtt erősödnek, a születés tehát csak idő kérdése - ha nem szól közbe senki és semmi. Ezen a vonalon persze pro és kontra érveléssel még órákig vitatkozhatnánk magunkkal.
A meg nem születettek halálát (nem csak az tud meghalni, aki él?) azért fel kell dolgoznia az érintetteknek, és legalább számadatként szerepelnek egyes statisztikákban. Viszont ezek az emberek sohasem kezdik el a születés utáni életet a többséghez hasonlóan, így nem is hatnak olyan módon a világra mint a többség. Az jutott eszembe, hogy a világ nélkülük is elboldogul, hiszen látjuk, érezzük. Megvagyunk így is. Elvagyunk. Látszólag semmi sem hiányzik, mégis arra kell gondolnom, hogy a világ más lenne, ha ezek az emberek is megszülethettek volna ily módon befolyásolva a világot. Nem tudom, hogy ez a más mit takarhat. Hiányzik valami. Talán az emberiség azon része, amely kapott egy esélyt, amelyet idő előtt elpusztítottak vagy elpusztult valamiért. Egyre gyakrabban hiányolok valami olyasmit, amelyet felfognom, érzékelnem vagy megfogalmaznom is képtelenség.
