Kezdődik minden elölről. Pedig ez csak az első nap volt. Érzem, hogy kevés leszek megint. És már most unom, és ki vagyok ábrándulva.
Mert nem tudok olyan nyelven vagy nem olyan szinten. Mert nem értek ahhoz a programhoz vagy nincs róla papírom. Mert nincs vagy nem elég a tapasztalatom az adott területen. Mert nem vagyok elég meggyőző, mert nem taposok mások hátán. Mert nem tupírozom fel az önéletrajzomat.
Mert nem hazudok. Mint teszi azt mindenki. Mert munkahelyre van szükségük, hogy valamilyen forrásból fedezzék a megélhetésüket. Mert különben megint a másik kapja meg az állást. Az, aki esetleg feltupírozta az önéletrajzát vagy elég meggyőző volt. Akinek volt elég tapasztalata, megfelelő papírja, ismerőse, tudása vagy szerencséje ahhoz, hogy alkalmazzák.
Mindenki ezt teszi, legalábbis sokan. A többség. Tehát ez az elfogadott, bevett szokás. A külcsín mindenekelőtt. Vélhetően a munkáltatók is eszerint számítanak, tehát a beadott önéletrajzokból a megfelelő mértéket levonva kapják meg a nettót, azaz a körülbelüli igazságot. Ha az enyémből is csak az így számított nettót veszik, akkor bizony nem sok jóra számíthatok, és arra sem egyhamar. Milyen világ ez?
